A múltat idéző pillanatok: mind szélkergetés!
Édes álomból hirtelen, keserű az ébredés.
Varázslat volt az édes csókod,

de elvitted messze magaddal.
Lehet majd egyszer, adnád de nem kell!
Így foszlik szerte-szét: a fájó emlék.  

 

Pár könnycsepp a földre lehúlt ,

és gyorsan felszáradt.
Miért gyötrődjek miattad mond?

Miért emésszen a bánat?
Hiba volt egykor esküdöznöd:

"csak te és soha senki más"
Más nőre vágytál, hát nagyot hibáztál! 
Nem kell már többé: a fájó emlék.  

Újra, újra látom, arcod nézem, folyton kérlel.   ........persze       
titkon, lehet várod, vissza hívlak, sírva téged.
Soha, soha többé, nem kell tőled, semmi álom.     .. .végleg
elmúlt, ami feldúlt, közös múltunk, így lezárom.